Én nagyon sokáig nem mertem kipróbálni a közösségi autózást, mert úgy gondoltam, hogy nagy lutri, hogy kikkel is kerülök össze, én pedig nem szeretem a kellemetlen meglepetéseket.
De aztán elköltöztem otthonról, méghozzá elég messzire, Németországba.
Sok magyar a közösségi autózást használja, mikor utazásról van szó külföldről és vissza, és ez így van a németországiak esetében is. Én igyekszem legalább havonta egyszer meglátogatni a családomat. Kezdetben vonatoztam, de hamar beláttam, hogy ez nem valami kényelmes, ráadásul még drága is.
Végül megszületett a döntés: a közösségi autózást választom.
Kicsit izgatott voltam, mikor első alkalommal sor került az utazásnak ennek a formájára, de teljesen alaptalan volt az aggodalmam, mert az utastársaim szörnyen jófejek voltak, és ez azóta is így van minden alkalommal.
Legutóbb például egy lánnyal beszélgettünk az egész út alatt, tipikusan lányos témákról. Szóba kerültek a kozmetikumok is, mert elkezdtem panaszkodni neki, hogy félek a ráncosodástól.
Erre csak elmosolyodott és azt mondta, hogy érdemes lenne kipróbálnom a shea vaj terméket, mert neki is hihetetlenül jók a tapasztalati vele kapcsolatban.
A következő kérdésem adott volt felé:
“És honnan lenne érdemes ezt a vajat megvásárolnom?”
Azonnal és gondolkodás nélkül érkezett is a következő válasz: humanityaruhaz.hu.
Nem bírtam ki, ezért már rögtön ott az autóban beírtam a telefonomba a webáruház címét, hogy saját magam is utánajárhassak, miért is érdemes tőlük vásárolni ezt a terméket.
Elég volt csak pár percig böngészni a telefonomon a weboldalukat, hogy egyértelművé váljon: ez ténylegesen egy príma kis webshop, ahonnan valóban érdemes rendelni, és nem csak akkor, ha shea vajra van szükségünk.
A választék ugyanis itt egyszerűen szenzációs, amit ti is azonnal látni fogtok, ha a weblapon megtekintetitek a termékkategóriákat. Van itt lakásparfüm, élelmiszerek, gyanták, de például még szappan készítéshez szükséges alapanyagok is!
De számomra persze elsősorban most a shea vaj volt az igazán érdekes, amiből az odaúton rendeltem is magamnak az autóban.
Talán furcsának tűnhet, hogy ennyire gyorsan rendeltem, de a weboldaluk tényleg nagyon meggyőző, illetve amit erről a termékről olvastam, az is hihetetlen lehetőségekről árulkodott.
Na, de pontosan miért érdemes kipróbálnotok ezt a terméket?
A termék finomítatlan, tehát teljesen természetes, ami már csak jót jelenthet!
És hogy melyik a legfontosabb tulajdonsága?
Nos, ha ti tudtok választani (mert én nem), akkor itt van pár: hidratáló hatású, csökkenti a gyulladást, rugalmassá teszi a bőrt, hatásos az ekcéma ellen, és természetesen a ráncosodás ellen is felveszi a harcot.
Egészen elképesztő, hogy mennyire mindenre is jó, nem? Ti mit gondoltok?
Ráadásul annak ellenére, hogy mennyire hatásos árucikkről van szó, egyáltalán nem lehetne azt mondani, hogy túl drága lenne, én legalábbis teljesen megfizethetőnek gondolom.
A termékleírás egyébként nagyon hasznos volt a számomra, mert ott a felhasználás módjáról is van lehetőségem olvasni. Ha ez a leírás nincs, akkor lehet gondjaim lettek volna, de a webáruháznak köszönhetően erről szó sincs!
A rendelés menete egyébként borzasztóan egyszerűnek és gyorsnak bizonyult, szóval nem kell azon aggódni, hogy sok időd elmenne ezzel.
Az áruk átvétele többféle módon is történhet: lehet személyesen és csomagküldő szolgálaton keresztül is. Én az utóbbit választottam, és a termék időben megérkezett, ráadásul tökéletes állapotban. Szóval abszolút megbízható.
Azóta már ki is próbáltam, és azt kell mondanom, hogy a hatása már az első alkalom után is érezhető volt. A bőröm szebbé és puhábbá vált, és szinte éreztem, hogy feltöltődik élettel.
Biztos vagyok benne, hogy a shea vajnak köszönhetően a ráncosodást is el fogom kerülni.
Egyszerűen szuper ez a termék, amit bárkinek bátran ajánlani is merek, de ezt a humanityaruhaz.hu egészéről is elmondhatom.
Biztos vagyok benne, hogy rövidesen más termékeket is kipróbálok majd onnan!